Sármellék-Zalavár panama I.

Friday, February 26, 2010
- a szerk.

„Az önkormányzatok, nem mutattak rendezési szándékot”

Az év elején lezárult egy tizennégy éve húzódó per a Balaton Airport Kft., valamint Sármellék és Zalavár önkormányzata között. A pernyertes Balaton Airport Kft. végrehajtást kezdeményezett az önkormányzati tulajdonban lévő volt szovjet repülőtéri ingatlanok vonatkozásában. Az önkormányzatoknak elvileg tudniuk kellene fizetni, hiszen a repteret évekre bérbe adták egy ír érdekeltségű cégnek, mégsem fizetnek. Közben pedig az üdülő- és kempingcégek privatizációs ügyben is elhíresült SCD Group kezébe került a reptér üzemeltetési joga.

Megkérdeztük Bluszt Ernőt a Balaton Airport Kft. ügyvezető igazgatóját:

SafeAccount: A bírósági döntés értelmében a BA-nak  200 millió forint jogerős ítéleten alapuló követelése van  az önkormányzatokkal szemben. Meg fogják kapni ezt a pénzt?

Bluszt ErnőBE: Őszintén reméljük. Tizennégy évet töltöttünk el a bíróságon azzal, hogy bebizonyítsuk, hogy a követelésünk megalapozott.1991-ben a volt szovjet katonai reptér felújítására és polgári reptérré való átalakítására a Kincstár pályázatot írt ki, melyet a cégünk jogelődje, a Mikromatika Holding megnyert. El is végeztük a munkálatokat, 1995. évi áron 310 millió forintot fektettünk be a reptér átalakításába, annak az ígéretnek a reményében, hogy a KVSZ-től (Kincstári Vagyoni Szervezet) megkapjuk a reptér üzemeltetési jogait. Egy tíz-tizenöt éven belül megtérülő befektetésről lett volna szó.

SafeAccount: Nem így történt.

BE: Sajnálatos módon nem. Sosem született meg a tenderkiírás. A Balaton Airport Kft. 1995. márciusig üzemeltette a repülőteret, majd egy előkészített pénzügyi elszámolás birtokában visszaadta a működő repülőteret a KVSZ-nek. A KVSZ a beruházások ellenértékét nem fizette meg, ezért 1996. januárjában a Balaton Airport Kft. bírósági eljárást kezdeményezett. Egy 2002-es kormányhatározat alapján a magyar állam térítésmentesen átadta az ingatlanokat Zalavár és Sármellék Önkormányzatának, terheinek átvállalásával. Az Önkormányzatok a bíróságon vonták kétségbe a Balaton Airport követelését, közben pedig a repteret üzemeltetésre átadták az ír tulajdonú Cape Clear Kft. számára, mely 2004-től 2009-ig, a felszámolásáig üzemeltette is.

SafeAccount: Az önkormányzatok és a Cape Clear Kft. között kötött szerződés szerint ez 150 millió forintot jelentett a két önkormányzatnak. Miért kellett így mégis végrehajtási eljárást kezdeményezniük?

BE: Azért, mert az önkormányzatok a kezdetektől fogva nem mutattak rendezési szándékot az elmúlt tizennégy évben. 2009-ben a Mikromatika Befektetésszervező Kft. például talált egy angol érdekelődőt a reptérre, a cég a teljes peres követelést és körülbelül öt millió eurót fizetett volna ki. Az önkormányzatok ezt az ajánlatot is minden indoklás nélkül utasították el. A jogerős bírósági döntést kísérően sem mutattak fizetési szándékot, holott a 2002. évi Kormányhatározat alapján az így befolyt összegből kellene rendezniük a velünk szemben fennálló tartozásukat, ezért kértünk végrehajtást. Az pedig nem a mi dolgunk, hogy firtassuk, hová tűnt az üzemeltetésből befolyt 150 millió forint.

SafeAccount: Tavaly decemberben és ez év januárjában mind a Cape Clear Kft. felszámolója, mind az önkormányzatok kiírtak egy tendert a reptéri eszközök és ingatlanok bérlésére, közvetlenül a Cape Clear Kft. felszámolása után, melyet a balatonparti üdülő- és kempingcégek privatizációs ügyeiről elhíresült SCD Group nyert meg. Ha 1991-ben ezzel a szándékkal kezdtek a beruházásba, miért nem indultak a tenderen és miért nem indult az ön által említett angol érdeklődő cég?

BE: Nem értesültünk időben a tender kiírásról. Egy megyei lap egynyolcados hirdetési felületén hirdették meg.

SafeAccount: Az SCD Group azonban értesült. Mennyiben érinti a céget az önök végrehajtási kérelme?

BE: Ezzel mindenképpen lépéskényszerbe kényszerülnek az önkormányzatok, s mivel a területet jelenleg az SCD Group bérli, a repülőtér működése érdekében készek vagyunk velük tárgyalásokat folytatni a kialakult helyzet rendezése érdekében.

Az fenti interjú szerzői jogi védelem alatt áll, annak másolása illetve felhasználása kizárólag a szerző, a SafeAccount Kft engedélyével történhet, forrásmeglelöléssel. Az engedély nélküli felhasználást a tövény bünteti.

Lapzártánkig nem sikerült felvennünk a kapcsolatot sem Sármellék, sem pedig Zalavár polgármesterével, nem értük el a SCD Group igazgatóját sem. Jövő héten riporttal jelentkezünk az eltűnt 150 millió forintról és az önkormányzatok politikai- és gazdasági összefonódásairól.

kapcsolódó riportok

http://www.minosegiujsagiras.hu/main.php?name=aarticles&id=89

Zalai Hírlap:

http://zalaihirlap.hu/cimlapon/20100226_kalapacs_ala_kerulhet_sarmelleki_repter

Tags:

Hozzászólás

Ahhoz hogy hozzászóljon, be kell jelentkezni

Hírlevél

Your email: