Petike és a röpcsik – II.
„Mondhatta volna szebben, kis lovag,
Más-más hangnemből… Így ni, hallja csak:”
Petike a minap új röpcsiket kapott. Nagyok voltak a röpcsik, színesek, berregtek, és mindegyiknek kettő szárnya volt. Legalább. Csillogó szemmel közeledett Petike a röpcsikhez. Azt se tudta hirtelen, melyikhez nyúljon. Aztán amikor kézbe vette az egyiket, rögtön észrevette, mert okos fiú volt a Petike hogy ez az egyik régi röpcsije, amit még a bátyja cserélt el kettő deci sztolicsnaja vodkáért. Mert az a legjobb.
De most visszarepült a röpcsi. Jobban megnézi a Petike a többit, hát azok is mind a régi röpcsik. Azokat meg matrjoskáért (five in one, akarom mondani, pjaty v ogyine) adta oda a ravasz bátyja. De most visszaröpültek mind.
Hej, még jobban megörült a Petike! Tervezgetni kezdte, mi mindent fognak majd játszani a bátyjával – ja, vele már nem -, meg a fiúkkal meg a röpcsikkel, persze. Akkor fölébredt.
Amikor Petike fölébredt, rögtön rájött, hogy álmodott, mert okos fiú volt a Petike. Nem mindenki jött volna rá rögtön – itt van például a bátyja, de ezt most hagyjuk. Szóval, mert okos fiú volt a Petike, hát rögtön asszociálni próbált. Röpülés, röpülés – meredt meditatívan maga elé –, vajon honnan jött pont ez a szó?