A szólásszabadság-ellenes törvény
„Aki azt állítja, hogy Napóleon kettő méter magas volt, hathavi elzárásra ítéltessék.”
Baj van, kérem. Baj van a szólásszabadsággal. És az információval. És még más baj is van. Na, menjünk sorban.
Információk.
1956. Amikor a gimnáziumban tanultam róla (1985 előtt), volt némi nemhivatalos információ a birtokomban, aminek alapján tudtam, hogy amit hivatalosan hallok, az hazugság. Azóta az a hivatalos, hogy ami akkor volt hivatalos, az valóban hazugság. Miért ne lehetne hazugság valami más is a történelemből, amiről akkor tanultam? Katyn. Ahol a szovjetek kivégeztek és tömegsírokba temettek több ezer lengyel katonatisztet. Azután évtizedekig meg volt tiltva az erről való beszéd. Igen, lecsukták, aki szóba merte hozni. Aztán pár éve Andrzej Wajda filmet forgatott Katynról. Nem olyan régóta van az, hogy erről egy ilyen filmet lehetett csinálni, kérem szépen. A háború után a szovjetek és a németek évtizedekig igyekeztek egymás nyakába varrni, míg bebizonyosodott, hogy a szovjetek művelték. Azóta még jó egypár dolog kiderült a szovjetekről. Olyasmik, amiknek alapján nyilvánvaló érdekük is volt, hogy a nácikat saját maguknál kegyetlenebb állatokként mutassák be. Ez természetesen nem zárja ki, hogy valóban azok voltak. De az én nemzedékem tapasztalt ezt-azt az információ hitelességéről. És ha valamit erőltetnek, az gyanús – a világnak ezen a felén mindenképpen.
A más baj
A más baj az, hogy az sem mindegy, ki erőlteti. Mert nem szerencsés egy országban megtiltani, hogy miről ne lehessen beszélni, öt perccel azután, hogy az előterjesztők maguk hazudtak valami nyilvánvalót. Na jó, nem öt perce, hanem húsz éve. És lehet, hogy nem az előterjesztők, csak a jogelődjük. Ez így már eléggé szofisztikált egy betiltáshoz? De azért egy kicsit az előterjesztők is, ugye? A Lendvai, például. Azért szerinte csak ellenforradalom volt a forradalom húsz éve még, ugye? Meg az óriásplakátokon visszatért „Jónapotkívánok-hazudta” Kovácslászló szerint sem népfölkelés volt még 86-ban ötvenhat, ugye?
Szólásszabadság
De ez csak az arcátlanság, a képtelenség tetejére habnak. A betiltás az, ami eleve nem megy. Az ellenvélemény betiltása. Mert akkor mi még egyenlőbbek vagyunk. Az sem megy, hogy szólásszabadság van, de ha valaki olyat mond, amit nem szeressünk, akkor szájba vágjuk. Az nem szólásszabadság. Persze, ez is általános európai probléma. Az Európai Parlamentben szokás volt, hogy az új testület alakuló ülését a korelnök nyissa meg. Igen ám, de legutóbb, amikor kiderült, hogy az új korelnök Le Pen, akkor gyorsan átírták a szabályt. Nehogy az idős úr kellemetlen dolgokat mondjon megnyitóbeszédképpen. Szóval, ez is úgy néz ki, hogy „a korelnök nyitja meg, de ha a korelnök hülye, akkor nem. Hogy melyik korelnök hülye, azt én mondom meg.” Ismerős? Így megy ez, nálunk is. Európai értelemben.
A magyar parlament törvényt hozott, mely szerint „azt lehet büntetni, aki a holokauszt áldozatainak méltóságát nagy nyilvánosság előtt azáltal sérti, hogy annak tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel.”