Gazdaságpolitika

Visszajönnek a romák, de nincs hová

Friday, July 30, 2010
- szemle

Jó pénzért szervezték a romák tavalyi kanadai kivándorlását. Az Alkotmányvédelmi Hivatalnak már van is információja arról, kik lehettek a szervezők, s erről tájékoztatták a kanadai hatóságokat. Az állítólag a romagyilkosságoktól megrettent cigányokat azzal kecsegtették, hogy a tengeren túl menekültstátust kaphatnak, és jobb megélhetéshez juthatnak. Kanada azonban nem ad ilyen státust a Magyarországról érkező cigányoknak, így ...

Tízmilliárd forintot bukhatnak

Friday, July 30, 2010
- szemle

Alig két hónappal távozása előtt az elmúlt húsz év legnagyobb botrányával nézhet szembe Demszky Gábor, ha megbukik a több mint hatvanmilliárdos metrókocsi-beszerzés. Meg nem erősített információk szerint a francia Alstom cég ma nem kapja meg a típusengedélyt a kettes vonalra szánt szerelvényre, a Fővárosi Közgyűlés döntése alapján a fővárossal kötött minden szerződése megszűnhet, a négyes ...

Az „utolsó bástya” a Belvárosban

Thursday, July 29, 2010
- szemle

Az ingatlan-nyilvántartás szerint egy szovjet állami cég tulajdonába került a főváros egyik legértékesebb épülete, a Belvárosban lévő, Március 15. tér 1. számú ház. Az abszurd helyzetet –a történelem fordulatain túl– a Legfelsőbb Bíróság döntése idézte elő. Bővebben a Népszabadság 2010. július 29-i számának 5. oldalán. ...

Egymilliárd forintot spórol évente az MFB új vezetése

Wednesday, July 28, 2010
- szemle

Éves szinten hozzávetőleg egymilliárd forintos megtakarítást jelent az államnak az, hogy a Magyar Fejlesztési Banknál, illetve az állami pénzintézet égisze alá tartozó cégeknél megszűnt száznyolcvan igazgatósági állás, illetve felügyelőbizottsági tagság. További spórolást jelent, hogy a szóban forgó testületekbe az MFB alkalmazottait választották be, akik ezért nem kapnak külön jövedelmet. Bővebben a Magyar Hírlap 2010. július ...

Irodájában hallgatták ki Demszkyt

Wednesday, July 28, 2010
- szemle

Udvariassági gesztusként értékelte Demszky Gábor főpolgármester, hogy a BRFK gazdaságvédelmi főosztályának nyomozói nem a rendőrség épületébe idézték, hanem városházi irodájában hallgatták ki tanúként tegnap délelőtt. Demszky Gábor elmondta, szorosan a Főkert Zrt.-vel kapcsolatban kapott kérdéseket, amelyeket mind megválaszolt, azonban a nyomozók kifejezett kérésére a részletekről nem kíván beszámolni a sajtónak. Bővebben a Magyar Nemzet 2010. ...

Új szereplők kerülhetnek elő

Tuesday, July 27, 2010
- szemle

Eddig sikeresen elkerülték a felelősségre vonást a Kulcsár-ügy haszonélvezői, ez a közeljövőben változhat – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Kulcsár Attila, aki szerint hatalmas, esetenként milliárdos összegeket kaptak olyanok, akik nem is voltak károsultak. Az interjú a Magyar Nemzet 2010. július 27-i számának 4. oldalán olvasható. ...

Álrománok, álörmények, álcigányok?

Monday, July 26, 2010
- szemle

Bárki kérhette felvételét a 13 hazai kisebbség valamelyik választói névjegyzékébe, mivel senki sem vizsgálhatja a 2005-ben véglegesült kisebbségi választójog szerint azt, hogy az illető tényleg az adott minoritáshoz tartozik-e. A 2006-os választáson a magukat cigánynak és örménynek vallók között vált valószínűvé, hogy virágzik az etnobiznisz, s valakik hasznot remélnek attól, ha kisebbséginek adják ki magukat, ...

Orbán Viktor Tusnádfürdőn: Válságban a nyugati típusú kapitalizmus

Monday, July 26, 2010
- szemle

Orbán Viktor szerint az erkölcsi értékek rehabilitálására van szükség a nyugati típusú kapitalizmus válságba kerülése nyomán, s fel kell építeni a tisztességes emberek Magyarországát. A magyar kormányfő a hét végén Traian Basescu román államfővel közösen vett részt a Tusnádfürdőn megrendezett szabadegyetemen. Bővebben a Magyar Nemzet 2010. július 26-i számának 3. oldalán. ...

Miért kell inkább az EU-val tárgyalnunk, mint az IMF-fel?

Friday, July 23, 2010
- szemle

Az elmúlt napokban számos kormányzati és politikai nyilatkozat hangzott el Magyarország IMF-szerződésével és az EU-tárgyalásokkal kapcsolatban, miután szombaton megszakadtak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal. Németh Dávid, az ING elemzője szerint Magyarország túlzottan kicsi és túlzottan nyitott gazdaságú ország ahhoz, hogy pénzügyileg független legyen. Nem véletlen, hogy Orbán az EU-val való megállapodást hangsúlyozza, hiszen ott szinte ...

Pozsony egyelőre nem szűnteti meg a nyelvrendőrséget

Friday, July 23, 2010
- szemle

Bár az új szlovák koalíció programtéziseiben megfogadta, hogy eltünteti az „értelmetlen restrikciókat és korlátozásokat a kisebbségeket érintő törvényekből“, és megígérte, hogy megváltoztatja a nyelvtörvényt, még nem egyértelmű, mikor kerül erre sor, és hogyan néz majd ki a törvény a változtatások után. Ondrej Dostál (Híd), aki már parlamentbe kerülése előtt is élesen kiállt a nyelvtörvény ellen, ...

Orbán az EU-val akar megállapodni

Thursday, July 22, 2010
- szemle

Magyarország számára most az elsődleges és lényegi kérdés az Európai Unióval történő megállapodás – mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva, miután horvát kollégájával találkozott csütörtökön a Parlamentben. Hozzátette: Magyarország köszönettel tartozik a Nemzetközi Valutaalapnak, hiszen amikor 2008-ban a tragikus kormányzás, a költségvetési adatok meghamisítása szinte teljesen felemésztette Magyarország hitelképességét, szavahihetőségét, akkor a valutaalap készségesen ...

Vasfüggöny után pénzfüggönytől tart Orbán

Wednesday, July 21, 2010
- szemle

A visegrádi országok keddi budapesti csúcstalálkozója után Orbán Viktor magyar kormányfő elmondta, az IMF-nek nincs beleszólása abba, hogy a magyar kormány milyen eszközökkel teljesíti a megörökölt, de vállalt kötelezettséget, hogy 2010 végére 3,8 százalékos lesz a hazai költségvetés hiánya. Hozzátette, a kontinenst egykor kettéválasztó vasfüggöny helyett most „pénzfüggöny” fenyeget – ennek kivédésére is hasznosnak nevezte ...

Meztelen a király

Wednesday, July 21, 2010
- szemle

Az IMF és az uniós delegáció nyilvánvalóan azért szakította meg a tárgyalásokat a magyar kormánnyal, hogy nyomást gyakoroljon Magyarországra, és elfogadtassa vele az általuk javasolt kemény megszorító politikát. A nemzetközi pénzügyi világot képviselő intézmények azért ragaszkodnak ilyen vehemensen a jóléti kiadások további lefaragását előirányzó stabilizációs politikához, mert ha egy ország nem ezen az úton indulva ...

A pénzvilág megfékezése a megszorítások korában

Tuesday, July 20, 2010
- szemle

A modern pénzügyek által ránk szabadított „innovációk” nem hozták el a nagyobb hatékonyságot, a gyorsabb gazdasági növekedést vagy a nagyobb prosperitást mindenki számára. Az új üzleti konstrukciókat ehelyett a könyvelési szabványok és az adók elkerülésének szándékával tervezték meg. Joseph E. Stiglitz, a Columbia Egyetem Nobel-díjas közgazdaságtan-professzorának írása a Világgazdaság 2010. július 20-i számának 16. oldalán olvasható. ...

Orbán: Nem hátrálunk!

Tuesday, July 20, 2010
- szemle

Orbán Viktor miniszterelnök tegnap a Fidesz-frakció zárt ülésén megerősítette: „a kormány nem hátrál” a bankadó bevezetését illetően. Annak ellenére is meglesz csütörtökön a parlamenti zárószavazás a 200 milliárdos bankadóról, hogy a múlt héten megszakadtak a tárgyalások az IMF és az Európai Bizottság delegációi, illetve a magyar kormány között. A parlament a 29 pontos akcióterv nagyobb ...

Hiller István milliós pogácsapénze

Tuesday, July 20, 2010
- szemle

Hiller István megállás nélkül reprezentált – legalábbis ez derül ki az átadás-átvételi jegyzőkönyv egyik mellékletéből. A dokumentum az OKM igazgatása által idén január 1. és április 30. között nyilvántartásba vett kiadások listáját tartalmazza. Eszerint Hiller István oktatási és kulturális miniszteri megbízatása utolsó négy hónapjában 130 alkalommal, összesen 5,5 millió forintot költött reprezentációra. Bővebben a Magyar ...

Opálossá váló üvegzsebek

Monday, July 19, 2010
- szemle

Nemcsak az állami társaságok vezetőinek fizetése, hanem e cégek gazdálkodására, megbízásaira és kifizetéseire vonatkozó adatok sem lennének megismerhetők a jövőben az államháztartási törvény tervezett módosítása miatt. A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nevéhez kötődő gazdasági és pénzügyi törvényjavaslat-csomag hatályon kívül helyezné az államháztartási törvény azon rendelkezését, mely szerint az állam, helyi önkormányzat vagy közalapítvány többségi befolyása ...

Állami felügyelet

Monday, July 19, 2010
- szemle

Csodák a pénzügyekben sincsenek – interjú Farkas Ádámmal, a PSZÁF lemondott elnökével a Népszabadság 2010. július 19-i számának 10. oldalán. Itt az ideje a felügyeleti reformnak – interjú Szász Károllyal, a PSZÁF új elnökével a Magyar Hírlap 2010. július 19-i számának 9. oldalán. ...

Befejeződött a nyomozás

Monday, July 19, 2010
- szemle

Befejeződött a Hunvald-ügyben az érdemi nyomozás; a mintegy 15 ezer oldalnyi nyomozati irat rendezése és a 27 gyanúsítottal való ismertetése augusztusban kezdődhet meg. Erzsébetváros polgármesterét tavaly februárban vették őrizetbe, azóta van előzetes letartóztatásban. A nyomozásnak három szála van: több mint egy tucat önkormányzati tulajdonban lévő épület eladása ügyében csalás, magánokirat-hamisítás, közokirat-hamisítás és vesztegetés a gyanú. ...

Ennyit keres a magyar

Friday, July 16, 2010
- szemle

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 204 300 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 205 300 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 205 400 forintot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,4%-kal haladták meg az előző évit. A versenyszférában 4,7%-kal, a költségvetés területén pedig 0,6%-kal nőttek az átlagkeresetek az előző év ...